Archívum

2015. május 20., szerda, 17 óra 5 perc: a Savaria Múzeum klubjában érezhetően fokozódik a várakozás feszültsége, amelyet oldandó a narrátor, Tóth Kálmán múzeumpedagógus telefontörténeti kvízjátékra invitálja a szokatlanul kisszámú közönséget. Mindenki a kérdéssort böngészi, de valójában azon töri a fejét, hogy mi lesz a folytatással a vendég jelenléte nélkül? Ekkor váratlan dolog történik: megcsörren az egyik régi telefonkészülék. A narrátor némi tétovázás után felemeli a kagylót, majd rövid diskurzus után „megkönnyebbülten” bejelenti Kovács István technikai gyűjtő érkezését. (Kulisszatitok: külön telefonvonal létesült a tréfás felvezetés kedvéért!)

Kovács István kiskora óta nagy érdeklődést tanúsít a műszaki berendezések, különösen a telefonok iránt. Gyűjtői tevékenységének kialakulása kenyérkereső munkájával hozható kapcsolatba. Kollekciójának első darabját 1989-ben szerezte, ma már több mint 300 készülékkel büszkélkedhet a kurblistól kezdve egészen az érintőképernyősig. Köztük máig működő csaknem 80–100 éves darabok is vannak. Felesége hívta fel figyelmét arra, hogy a „feltárcsázni” kifejezés kiveszőben van a fiatalabb generáció szótárából. Mentsünk hát meg a régi telefonok minél szélesebb körét, nehogy a használatukat jelző igével együtt ezek is eltűnjenek az idők süllyesztőjében – határozta el István. És ahogy az elavult készülékek sorra kikerültek a lakásokból, irodákból, úgy szorult ki Istvánék autója a garázsból – átadva a helyet a gyűjteményt tároló polcrendszernek. Mára a garázs is szűkössé vált, Pisti telefonmúzeuma méltóbb elhelyezést igényel. Tulajdonosa az egyik internetes közösségi portálon közzétett levél révén remél megoldást erre a problémára. Vallja, hogy múzeumokra szükség van, mert ez az a hely, ahol visszatérve a múltba láthatjuk, hogy milyen csodás dolgokat készítettek elődeink.

Ennek közvetlen megtapasztalása végett Kovács István magával hozta a beszélgetésre gyűjteménye réges-régi darabjai mellett a modern kor néhány különleges készülékét, köztük magyar, szovjet és amerikai gyárak termékeit. Az ifjabbak esetleg technikatörténeti érdekességként, a korosabbak viszont egy korszak jelképeként tekintenek a tárcsás, piros telefonra, (a pártbizottsági zárt vonalak emblematikus végpontjára), vagy a presszók, kocsmák pénzérmével működő nyilvános távbeszélőire.

A beszélgetés történeti vonulatának érzelmi szálai mentén, de messzebbre visszatekintve szó esett a Szombathelyen, az 1870-es évek végén, Kunc Adolf és a Gothard testvérek jóvoltából lefolytatott telefonkísérletekről, egy gimnáziumi szertárban lappangó legendás Bell-féle „telephon” utáni nyomozásról, sőt Madách Imre magánéleti titkairól is. Mindezek mellett szóba került az első magyar telefonközpontos kisasszony, Matkovits Ilona Júlia, akit munkába állása előtt személyesen Puskás Tivadar vizsgáztatott le 1881-ben.

Habár az esőlemezes telefonközpontokat és türelmetlen ügyfeleket egyformán kiválóan kezelő kisasszonyok munkahelyei végérvényesen megüresedtek, a telefon sikere mégis töretlen maradt. Nem árt, ha az emberi kapcsolattartásra szolgáló, egyre tökéletesedő technikai eszköz történetéhez is konyítunk kicsikét. Pisti telefonmúzeuma kiváló teret nyújt a visszatekintéshez és abban is segít, hogy rádöbbenjünk: hiába a legtökéletesebb berendezés, ha kiüresednek az embertársainkhoz fűződő kapcsolataink.

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!