Archívum

A kövületektől a gyermekjátékokig

Látványtári élmények

2019.02.28

A múzeumbarátok a huszadikon kvízjátékot kísérő programsorozat második állomásán a Vasi Múzeumi Látványtár előadójában köszöntötte az összegyűlt érdeklődőket Tóth Kálmán múzeumpedagógus és Varga Péter tárlatvezető.

Múzeumtörténet folytatásában

Tóth Kálmán vetítettképes előadása ezúttal a Savaria Múzeum néprajzi és természettudomány tárának történetéről szólt. A manapság rangos természettudományi gyűjtemény létrejötte nem a Vasvármegyei Kultur-Egyesület kezdeményezésnek, sokkal inkább magánszemélyek áldozatkészségének köszönhető – emelte ki az előadó. Chernelházi Chernel István már 1899-ben felajánlotta, hogy a múzeum majdani megnyitásakor saját gyűjteményéből rendezi be a Vas vármegye madárvilágáról szóló kiállítást. Az 1908-ban felavatott intézményben 168 négyzetméterterületet foglalt el a 17 tematikai egységből álló természetrajzi tár. A kollekció jelentős részét Chernel adománya képezte. Sajnálatos módon az általa felajánlott preparátumok nagy része később a rovarkártevők áldozatául esett. Chernel mellett még Molnár Lajos ornitológiai gyűjteménye volt számottevő, amelyet nem tudott teljes egészében megvásárolni a múzeum. Széchenyi Rezső gróf adriai gyűjtésének és felajánlásának köszönhetően valósult meg majd’ 100 év elteltével, 2014-ben a Savaria Múzeum Adria-kiállítása. A botanikai gyűjtemény Waisbecker Antal orvos és Preis Vilmos katonai alreáliskolai tanár herbáriumával gyarapodott. 1923-tól a tár élére kerülő dr. Gáyer Gyula a tudományos feldolgozásra fókuszált. A tudós emlékét több növényfaj mellett Szombathelyen közpark és az ott felállított mellszobor őrzi.

Bendefi László szenvedélyes munkássága nyomán ásvány- és őslénytárral gyarapodott a Természettudományi Tár. Szó esett az előadásban még Pákay Arnold, Csaba József és Horváth Ernő, továbbá a Savaria Múzeum Természettudományi Osztálya jelenlegi kutatóinak munkásságáról.

A kövületektől a gyermekjátékokig

Előadása további részében a Néprajzi Tár történetét vázolta fel Tóth Kálmán. Hazánkban a néprajztudomány éppen a Vasmegyei Régészeti Egylet megalakulásával egy időben kezdett kibontakozni, amely egybeesett a céhek megszűntetésével. A szombathelyi püspöki palota sala terrena-jában elhelyezett régiségtárról készül korabeli fényképen láthatók a tárlók tetején elhelyezett díszes céhkorsók. A néprajzi tár megalapozója a főként a folklór iránt érdeklődő Kárpáti Kelemen volt. A gyűjtőmunka korabeli viszonyairól a Kárpátit segítő Tóth Sándor később így vallott:

"Noha ezek gyűjtése nem volt csak amolyan luxuskirándulás, mert mikor télen a hátamon jól fölpakolva nekivágtam a vasúti állomásnak térdig érő hóban és a hófedte árkokba, amit látni nem lehetett beleszakadtam, hogy a víz folyt rólam, ilyen alkalmatlan utakon megszereztem a reumát, izületi csuzokat, ugy, hogy egyszer már leestem a lábomról és a betegsegélyző Pénztár szállitott el a pöstyéni fürdőbe egy havi gyógyulásra.”

A jelenlévők számára nem szorult bemutatása Pável Ágoston munkássága, aki 1928-tól vezette a néprajzi tárat. Emlékére minden évben virágvasárnapi túrára indulnak a múzeumbarátok, hogy bejárják az általa megtett egyik őrségi gyűjtőút egy-egy szakaszát.

Pável halála után hatalmas űr támadt múzeum életében. A háború utáni nehéz időszakban Dömötör Sándor került a néprajzi tár és a múzeum élére. Távozása után Bárdosi János lett a tárvezető. Az ő nevéhez fűződik a Vasi Múzeumfalu (ma: Vasi Skanzen) létrehozása.

Kinderwelten

A múzeumtörténeti előadást követően Varga Péter tárlatvezetést tartott a Látványtárban. A séta a nemzetközi jelentőségű bérbaltavári őslénylelőhely fossiliáinak interaktív bemutatásával kezdődött. Az emeleten kaptak helyet a nevezetes herbáriumi lapok, az állatpreparátumok, illetve a sokat emlegetett ornitológiai gyűjtemény. A bőséges látnivalókkal szolgáló néprajzi tárlókban a közelmúlt tárgyai, jelesül az Egylet „Gyermekvilágok – Kinderwelten” című nemzetközi kulturális projektje során múzeumba került játékeszközök is megtekinthetők. A program a régészeti tárlók megtekintésével zárult, miközben a Paragvári utcában feltárt római kori temetkezésekről sok érdekességet hallhattak a legkitartóbb vendégek.

Legközelebb 2019. március 29-én dr. Hollerné Mecséri Annamária várja tárlatvezetésre a múzeumbarátokat a Smidt Múzeumban.

Sztelly-TK

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza